/

A Dunántúli-középhegység karsztja

A Dunántúli-középhegység karsztos kőzettömege hosszan húzódik egy DNY-ÉK irányú sávban Zalától Nógrádig. Dolomit- és mészkőtömege a Keszthelyi-hegység, Bakony, Vértes, Gerecse, Pilis, Budai-hegység és a Duna-balparti rögök (váci Naszály és környéke) területén látható a felszínen. A több km. vastagságot is elérő karbonátos kőzetek a hegységek közt és azok belső medencéiben, árkaiban akár több száz méternyi fiatalabb üledék alatt helyezkednek el. A hegységektől távolabb a karsztosodott kőzettest 1 km-nél is mélyebben van a felszín alatt, miközben a földkéreg sokkal vékonyabb az átlagosnál. Ezért a világ legjelentősebb termálkarsztrendszere alakulhatott itt ki.

A Dunántúli-középhegység triász korú dolomitjai és mészkövei azonosak több alpi terület, például a Canin kőzeteivel, közös karbonátplatformjuk az egykori Tethys-tenger afrikai partjánál képződött. A későbbiekben Afrika és Európa egymáshoz közeledett, így az üledéktömeg eredeti helyzetéből eltolódott és feldarabolódott. ÉK felé mozgó része a Pannon-medencében foglalta el helyét, mint a mai Dunántúli-középhegység.
A karbonátos kőzettömeg már a földtörténeti középkorban is nagy területen volt kiemelt helyzetben, és trópusi klímán fejlett karszt alakult ki. Erre utalnak a bakonyi, vértesi bauxittelepek dolomitfeküjének karsztos formái, vagy az úrkúti őskarszt. A karszt napjainkig változatos fejlődéstörténeten ment keresztül. Egyes részei fölött további üledékek rakódtak le, részben mészkövek (a rózsadombi barlangokat befoglaló eocén, a tapolcai barlangokat hordozó miocén korú mészkö közvetlenül települ a triász karsztosodott kőzettömegre, egyes kréta korú mészkövek viszont karsztosodásra alkalmatlan rétegekkel választódnak el a triásztól), máshol kiemelt helyzetben fejlődött tovább. A felszín alatti karsztosodás és a törések, vetők révén a triász és a rá közvetlenül települő fiatalabb karbonátos kőzetekben egységes karsztvízrendszer jött létre, az ún. főkarszt.
Napjainkra a Dunántúli-középhegység a Föld legjelentősebb termálkarsztrendszerévé alakult. Itt helyezkedik el a hévizes barlangok prototípusa, a Sátorkőpusztai-barlang, a világ legnagyobb aktív hévizes barlangjai (Budai-hegység, Tapolca), termálkarsztforrása (Hévíz).

A Dunántúli-középhegység ugyanakkor a két víznyelőműködés szempontjából preferált részét leszámítva (Kab-hegy, Tési-fennsík) felszíni karsztjelenségek tekintetében szegényesnek számít. Az autogén karsztrendszerbe iktatódó két allogén, azaz nagy mennyiségű áradmányvizet a főkarsztba juttató víznyelős terület megoldatlan kérdése, van-e az időszakos búvópatakjainak közvetlen felszínre jutása. Egyelőre csak a Tési-fennsík egyik, a főkarszttól elkülönülő kréta mészkövön lévő nyelőjében eltűnő víz újramegjelenési helyét sikerült megállapítani. Mindenesetre a nagy termálkarsztos és freatikus barlangrendszerek megismerésén túl számíthatunk a víznyelőkből induló földalatti patakmedrek felfedezésére is. Ezek, ha mégsem vezetik felszínre a vizet, akkor is hosszan tarthatnak addig, míg betorkollnak a regionális karsztvízrendszerbe.

A világviszonylatban is páratlan természeti értékek, a legfontosabb ivóvízbázis ellenére a karszt tönkretétele napjainkban is tart. A hidegháborús időszakban a szovjet hadiipar e térségből fedezte nyersanyagszükségletét. A Dunántúli-középhegység iparvidékké és katonai erődrendszerré vált. A fegyverek előállításához nélkülözhetetlen bauxit (alumínium-és titánérc) bányászata során gigászi mennyiségű vizet emeltek ki a karsztból. A szivattyúk és az alumíniumipar óriási villanyfogyasztását szintén karsztvízszintsüllyesztéssel hozzáférhetővé tett szén elégetésével fedezték. Az ún. rendszerváltás után a legnagyobb nyíltkarsztos térszíneken az orosz csapatokat saját országaikból környezetvédelmi okokból kiszoruló nyugatiak váltották fel. A Dunántúli-középhegység ÉK-i részén a budapesti agglomeráció rákos burjánzáshoz hasonló növekedésnek indult. Eközben más települések is bővítik belterületeiket és újabb ipari övezetek jelennek meg a karszton. A közúti gépjárműforgalom és a szemétmennyiség robbanásszerűen nő.
Az ország egyik volt (szabad választáson nyert) miniszterelnökének vállalkozása veszélyeshulladék lerakására használta a karsztban elhelyezkedő bauxitbányákat (Lásd Balogh Zoltán: A Hévizi-tó kálváriája). A víznyelők részben szántóföldre esnek, egyikük ipartelepek közé került fokozott védelme ellenére is.
A karszt megmentése érdekében mielőbb fel kell ismerni annak jelentőségét, és a legmagasabb szintű védettséget biztosítani teljes területére, mint például a világörökséglistára helyezendő budapesti termálkarszt és Hévízi-tó védőzónája.