/

A Budai-hegység felszínét általában mészkő- (triász időszaki Dachsteini Mészkő és Mátyáshegyi mészkő, eocén korú Szépvölgyi Mészkő, miocén korú Tinnyei Formáció, pleisztocén korú édesvízi mészkő), és dolomit (triász időszaki Sashegyi Dolomit és Fődolomit), ill. karsztosodásra részben hajlamos eocén-oligocén korú Budai Márga alkotja, de viszonylag nagy területeket borít agyag (pl. oligocén korú Kiscelli Agyag), homokkő (pl. oligocén korú Hárshegyi Homokkő) is.

A karbonátos kőzetek jelentős elterjedtsége ellenére a felszíni karsztosodás meglehetősen alárendelt, aminek szerkezeti okai vannak: a hegység tektonikailag  erősen feldarabolt, kisebb felszínű sasbércek vonulatai alkotják, amiket árkos süllyedékek (pl. az Ördög-árok völgye), hegyközi medencék (Budakeszi-medence) tagolnak.  Emiatt a felszíni vízfolyások hamar elérik a tektonikus árkok vízfolyásait. Mivel a terület csapadékban szegény (átlagban évente nem sokkal 600 m feletti, bár mértek már 900 mm feletti, és 400 mm-t alig meghaladó értéket is), ezekbe a „nagyobb”, ÉNy-ról DK felé, a Duna irányában folyó patakokba (Vörösvári-árok, Ördög-árok, Kő-ér) vezető „vízfolyások” általában csak időszakosak, az év nagy részében szárazak, nem állandó vizűek. Szintén időszakosak a hegység hidrológiai erózióbázisát képező Duna felé igyekvő kis vízfolyások (pl. a Pál-völgy) is. Így nincsenek klasszikus víznyelők sem, forrásbarlangok (pl. Remete-barlang) is csak elvétve fordulnak elő. Nem találunk kifejlett dolinákat sem. Karros felszínek előfordulnak (pl. a Remete-hegyen, a Hétlyuk-zsomboly környékén), ill. egyes dolomit anyagú, meredek rögökön (Gellért-hegy, Sas-hegy, Kő-hegy) is találkozunk sziklás felszínnel.

Annál gazdagabb viszont a hegység (elsősorban a Rózsadomb vidéke, a régen Felhévíznek nevezett környék) termálkarsztos barlangokban. Ezen az 5-6 km2-en (a Dunától a Látó-hegyig, az Ördög-árok völgye és a Mátyás-hegy között) már jelenleg is több mint 45 km barlangjáratot ismerünk. Ezeket a XX. szd. elejétől jó 100 év alatt ismerték meg, azelőtt mindegyikük rejtett barlang volt, aminek nem volt felszíni kijárata (egyedüli kivételt képez a Molnár János-barlang 20 méternél is rövidebb, száraz szakasza). Mindegyikük felfedezése mesterséges beavatkozásnak: kőbányászatnak, házalapozásnak, vezeték építésnek vagy fúrásnak) köszönhető. Termálkarsztos barlangok révén, teljesen függetlenek a felszín morfológiájától, szövevényes, több szintű (emeletes) járathálózat, szűk szorítók, tágas termek és nagyméretű, tektonikusan preformált hasadékok, gömbfülkék és korróziós üstök, valamint egy jellegzetes karbonátos-szulfátos ásványtársulás jellemző rájuk.

Gömbüstök a Mátyás-hegyi barlang Névtelen-folyosójában Nagyításért klikk a képre

 A több tucat kisebb barlang és barlangkezdemény mellett 8 olyan barlang nyílik itt, amelyiknek a járathosszúsága meghaladja a 2 km-t:  felfedezésük sorrendjében ezek a Harcsaszájú-barlang, Pál-völgyi-barlang, Hideglyuk-barlang, Szemlő-hegyi-barlang, Ferenc-hegyi-barlang, Mátyás-hegyi-barlang, Molnár-János-barlang, József-hegyi-barlang). Mai ismert járthosszúságuk általában köszönő viszonyban sincs ez eredetileg megismert járathosszúsággal: az először megismert Harcsaszájú-barlang több mint 100 éven át csak jó 300 méteres volt, a szomszédos Hideglyuk-barlang ugyanennyi időn keresztül 200 méter alatti járathosszal dicsekedhetett, a Pál-völgyi-barlang 75 éven át l km hosszú volt, a Ferenc-hegyi-barlang a kezdeti néhány 100 méterről hamarosan 2 km-esre nőtt, de 30 évnek kellett eltelni az újabb 2 km felfedezéséig, és újabb 40 évnek, hogy  a járatok elérjék a 6 km-t. A Molnár János-barlang langyos vízzel kitöltött járataiba 1972-ben jutottak be, a hosszúsága negyedszázadon keresztül fél km alatti volt, de ma már 7,5 km körüli… A Mátyás-hegyi- és a Pál-völgyi-barlang között 2001-ben, a Hideglyuk-barlang és a Harcsaszájú-barlang között 2010-ben fedezték fel az összekötő járatokat.

Ezek a barlangok kialakulásukat annak köszönhetik, hogy a Budai-hegységben és a környező karsztos területeken lehulló csapadék egy része (valószínűleg 20 %-nál kisebb hányada) nem folyik le a felszínen, nem használják el a növények, nem párolog el, hanem beszivárog a kőzetek repedésein keresztül a mélykarsztba, és ott keleties irányban mozogva eljut a Pesti-síkság alá.

Ott, a több száz méteres vastagságban vízzáró üledékekkel borított medencében, a fedett karsztban nyomás alá kerül. E nyomás elől kitérni igyekszik, és visszafordulva Ny-felé, a felszínhez közelebbi pályát befutva a Duna jobb partján húzódó un. termális törésvonal segítségével a felszínre lép, természetes forrásokat alkotva. Kilépés előtt a különböző utat bejárt, különböző mélységből érkező, különböző kőzetekkel érintkező, és ezért különböző kémiai összetételű forráságak vize elegyedik egymással és a felszínről érkező közvetlen, bár a mélyből jövő komponenshez képest elenyésző hozamú közvetlen beszivárgással, valamint a kőzet repedéseit kb. a Duna szintjéig összefüggően kitöltő, csak lassan áramló statikus helyzetű karsztvízzel, aminek a hőmérséklete a felszín közelében a terület évi középhőmérsékletével megegyezően 11 ^oC körüli. (Ezek keveredése miatt hívják a budai gyógyforrásokat kevert vizű forrásoknak). A mélyből érkező forráságak az izotópos mérések tanúsága szerint több ezer, egyes esetekben több tízezer évet töltöttek el a mélyben. Gyakorlatilag nincs bennük juvenilis, tehát a felszíni vízkörforgásban eddig még részt nem vett összetevő.

A felszálló forráságaknak nem csak a kémia összetétele, hanem a hőmérséklete is eltérő. Ez érthető, hiszen különböző mélységeket elérve különböző hőfokra melegedtek fel, ill. a változó szélességű tektonikai repedésekben felemelkedve különböző mértékben hűltek le. (A Molnár János-barlang forrásai között is 10 ^oC-nál nagyobb a különbség). A különböző hőmérséklet és a különböző vegyi összetétel miatt lép fel fizikai-kémiai okok miatt az oldatok keveredésekor az un. keveredési korrózió, aminek következtében a keverék oldó hatása a felszabaduló szén-dioxid következtében megnő a mészkőre nézve. A keveredésre hosszú ideig nyílt lehetőség, ezért oldódhattak ki a nagyméretű barlangi járatok.

Ehhez ugyanis a megfelelő tektonikai szerkezet (azaz a repedésekkel, hasadékokkal átjárt karbonátos kőzettömeg) mellett elegendő időre is szükség van, tehát a fenti feltételeknek huzamosabb ideig fent kell állniuk. A terület lassú kiemelkedése (több éves, barlangi képződményeken végzett vizsgálatok szerint ez 0,2-0,3 mm évente) biztosította ezt, mint azt a Rózsadombon összesen talált kb. 110 barlang, ill. barlangindikáció bizonyítja. A József-hegyi-barlang képződményein végzett uránsorozatos radiometrikus korhatározása szerint a barlang képződése, azaz a vízszint csökkenése a barlangon belül közel fél millió évig tartott!

Az ásványkiválások között dominál a kalcit, ennek azonban tucatnyinál is több megjelenési formája ismert. Leggyakoribbak a közönséges borskövek, amik szinte az összes rózsadombi barlangban előfordulnak — bár a Ferenc-hegyi- és a Szemlő-hegyi-barlangban a legáltalánosabb elterjedésűek, és Pál-völgy környékén ritkábban, mint a többi barlangban. A barlangi borsókőnek számos változata ismert. Általában (az agyagtartalmának köszönhetően) sárgás színű, de a József-hegyi-barlangban fehér. A Pál-völgyi-, József-hegyi, Szemlő-hegyi-barlangban gyakoriak a kalcit lemezek, amik gyakran kúpos formában halmozódtak fel (barlangi karácsonyfa). A legismertebb barlangi ásványkiválás, a cseppkő csak a Pál-völgyi-, Harcsaszájú-, Hideglyuk- és József-hegyi-barlangban alkot látványos képződményeket. A falakat sokfelé több cm vastagságban egy többgenerációs kalcitkéreg borítja (Szemlő-hegyi-barlang, József-hegyi-barlang). Látványosak a csökkenő vízszintről tanúskodó apadási színlők (Pál-völgyi-barlang, József-hegyi-barlang). Szinte minden barlangban találunk kalcit szkalenoédereket, a legszebbeket a Mátyás-hegyi-, a Pál-völgyi- és a József-hegyi-barlangban.  A szintén kalcium-karbonát anyagú aragonit kristályokat először a Szemlő-hegyi-barlangból írták le, de főleg a József-hegyi-barlangban gyakoriak. A másik látványos ásványelőfordulás a gipsz, aminek szintén jó pár megjelenési formája ismert. Ezt is a Szemlő-hegyi-barlangból írták le először, előfordul a Mátyás-hegyi-barlangban és a Pál-völgyi-barlangban is, de elsősorban a József-hegyi-barlangra jellemző. Csak itt fordulnak elő a métert is megközelítő hosszúságú „csillárok”. A többi barlangban inkább csak a több cm vastagságú

gipszkéreg a jellemző – bár apró gipszvirágok még maradtak a Mátyás-hegyi-barlangban is, de a 10 cm körüli nagyok csak a József-hegyi-barlangban láthatók. Ugyancsak nincs már máshol az eredetileg a Szemlő-hegyi-barlangból leírt árvalányhaj, az alig hajszál vastagságú (vékonyságú), esetenként közel 1 m hosszúságú gipsz kristályszál is. A Ferenc-hegyi- és a József-hegyi-barlangban gyakori a barit. A József-hegyi- és a Szemlő-hegyi-barlangban találunk fehéres, kenhető állagú huntitot, ill. hasonló megjelenésű hidromagnezitet is.

>> Vissza a lap tetejére <<